Az Együtt egy drogmentes Magyarországért mozgalom szervezésében

5. alkalommal is

megvalósult az ország legnagyobb drogellenes rendezvénye


Copyright 2002-2005 Drogmentes Magyarországért Maratonok. Minden jog fenntartva.
Veszprém
Vasárnap este a Gyereknapi programokra futunk be Veszprémbe, ahol Asztalos István Alpolgármester úr fogadja a Maratont.
A színpad mellett áll egy sátor, ez ad otthont a Veszprémben megrendezett "Drogmentes Magyarországért Rajzpályázat" legjobb rajzaiból készült tárlatnak, illetve a"Drogmentes Magyarországért Maraton" első öt évét bemutató briliáns kiállításnak.
És hogy Veszprém biztosan vastag betűkkel írja be magát a történelmünkbe, másnap megrendezik a Maraton 5 éves fennállásának legnagyobb rendezvényét!
Reggel 9 körül kezdődik a regisztráció az Óváros téren, ahol a padokon iskolánként van előkészítve a csatlakozók számára minden anyag, az ajándék pólók és ásványvizek, a felvilágosító füzetek, és a Stabiló ajándékok.
A Drogmentes Magyarországért Maraton Veszprémi állomásán rendezett közös futásra 20 iskolából több mint 2.700 gyerek jelentkezett. (Bár mint végül kiderült, összesen 2932 gyerek és 132 felnőtt futott velünk!!!)
A legnagyobb örömünkre megérkező MKB Veszprém férfi kézilabda csapat számára a program gyakorlatilag fixálva is van, hiszen amint megjelennek a színpad mellett, a gyerekek azonnal megrohanják őket és füzetekre, oklevelekre, de a leggyakrabban a pólójukra kérik az aláírásokat.
Édes látvány, ahogyan egy-egy hatalmas kézilabdázó, mint sík vidékből a templomtorony, kimagaslik a körülötte hermetikusan zárt gyűrűt alkotó gyerekek hadából. Gyakorlatilag perceken át nem tudnak kiegyenesedni, mert amint az egyik gyerek megkapta a pólójára az autogramot és félreáll, azonnal ketten lépnek a helyére…
Közben a színpadra lép Pflum Orsi, aki olyan elképesztő profizmussal kezeli a tömeget, ami csak a valóban nagy előadók sajátja…
Pár másodperc alatt tökéletes kapcsolatot alakít ki a gyerekekkel és még az első szám felénél sem tart, már ott tombol előtte 2500 gyerek!!!
Majd Beleznay Endre, a Maraton Védnöke nevetteti meg a gyerekeket, bemutatja a Maratoni csapatot és már jöhet is a Drogmentes Kapitány avatás.
Akkor lesz csak igazán hangos a tér, amikor bejelentjük, hogy itt és most, Veszprémben született meg a rekord: a valaha volt legnagyobb számú Drogmentes Kapitány tette le most egyszerre az esküt!!!
Mikor eljön a start pillanata, az Endre a színpadról egy közös visszaszámlálással indítja útjára a Maratoni csapatot, az első sorban felálló kézilabdásokat, és a mögöttük toporgó csaknem 3.000 maratoni pólóban lévő gyereket.
Az utat teljes egészében lezárják, a sor eleje már rég a nézőknek integet, de a vége még csak akkor tud elindulni a térről, mikor a középhadak is kikanyarodnak a főútra.
A menet olyan hosszú, hogy az is percekig tart, míg valaki végignézni a tömött sorokat.
Mintha Veszprém teljes hosszában mindenki a Drogmentes Magyarországért futna.
Mintha az út valami virágos rét lenne, amin mindenütt fehér virágok tarkállanak.
Mikor a másfél kilométer után a futás eleje megérkezik a Plázához a célba, legalább 10 perc telik el, mire az utolsók is befutnak.
A gyerekek gyakorlatilag mindent elárasztanak…
A tanárok elkezdik összeterelni a saját gyerekeiket, az esetleges kallódókat mi visszük a megfelelő pontokhoz, a Plázában pedig megkezdődik az eredményhirdetés.
Valószínűleg ez a program nem csak a Maraton, de Veszprém életében is kiemelkedő jelentősséggel bírt…


Esztergom
Az egyik autó előremegy a Bokodi iskolába, hogy meg tudjunk írni néhány anyagot és el tudjuk küldeni őket e-mailben.
Az igazgató asszony nagyon kedves, kinyitja nekünk az egyik tantermet, hogy nyugodtan dolgozhassunk, mi meg be is ülünk szépen, mint a jól nevelt nebulók, és három note book-kal el is kezdjük megírni a feladatainkat.
Mivel a csatlakozás 14.45-kor lesz, a gyerekek már régen hazamentek, de visszajönnek majd a közös futásra.
Beszélünk pár szót a testnevelő tanárral, aki majd kihozza a gyerekeket, azt mondja, számít vagy 40 gyerekre…
A munka közben halad, közeledik a fél három, amikor a gyerekeknek gyülekeznie kell a sulinál, halljuk is, ahogy egyre több csicsergő hang csivitel a terem előtt.
Aztán a hangok erősödnek, egy pillanatra orkánszerűen felcsapnak, majd csend lesz.
Elindultak.
Csak egy kis szipogást hallani…
Az igazgató néni bejön, és elmeséli, hogy a csapat elindult ugyan, de volt közöttük egy kislány, aki mindenképpen akart futni, de hát könyékig be volt gipszelve a keze, így nem engedhette ki az utcára szaladni a többiekkel. És bizony ezért törött el a mécses, hogy ő akkor most nem futhat a drogmentesekkel…
Mire a lihegő-rohanó csoport megérkezik, kiderül, hogy minden várakozást felülmúlva vagy 50 gyerek jött el, pedig az idő sem olyan mesés, és aznapra már a sulinak is vége, úgy jöttek vissza a saját elhatározásukból!
A teremben alig férnek el, a szomszéd termekből hoznak át székeket, és még így is rengetegen állnak a fal mellett.
Az előadás nagyon jó, szép a Kapitány avatás is, és sok a meleg kézfogás, meg a nagy mosoly, mikor elbúcsúzunk egymástól…


Pomáz
Pomázon nem kegyes az időjárás, van felhő bőven, és ha már felhő van, akkor eső is van, minden szürke, fekete és mogorva, kivéve a gyerekeket…
Ugyanis 200 gyerek gyűlik össze a ramaty időben, és olyan természetességgel állnak be futni a kocsi elé, mintha azt kérték volna Karácsonyra, hogy hideg szélben futhassanak a Maratoni autó előtt…
Befutunk a Művelődési Házhoz, ahol a berohanó gyerekhad nemhogy nem csappan meg, hanem inkább gyarapszik, mert jönnek hozzájuk óvodákból, jönnek vagy 3 kisebb csoportban és jönnek még más iskolákból is, így aztán - bár nehéz volna megszámolni mindenkit - minimum 350 gyerek hallgatja meg az előadást és teszi le a Drogmentes Kapitány esküt. Éppen megyünk be az épületbe, amikor zajlik a Kapitány eskü.
A nagyterem ajtajában állnak a táncos lányok, akik nemsokára színpadra lépnek, nem is nagyon fértek be a terembe, de halljuk, ahogyan a terem előtt állva is szavalják az esküt…
Azt gondolná az ember, hogy az időjárás rányomja a bélyegét a hangulatra, de ez közel sincs így…
Ugyanis a Pomáziak külön fejpántot készítettek erre az alkalomra, rajta a Maraton és a Mozgalom logója, valamit a felirat: "Együtt egy drogmentes Magyarországért".
Ezen felül nemzeti színű szélforgókkal futnak, maga az Alpolgármester úr fogadja a futókat és az előadás után a helyi TV készíti az interjú nemcsak a Maraton szóvivőjével, hanem a Pomázi rendezvény főszervezőjével is, aki a maraton egyik támogatójának, a Pomázi székhelyű a T-Markt ügyvezetőjének anyukája.
Nem is csoda, hogy itt adjuk át a legtöbb ajándékot: Stabilo tollakat, radírokat, összerakható papír perselyeket. A Maratonsiták véleménye szerint az egész Maraton alatt itt voltak a legjobbak a gyerekek!


Budapest
Eljött hát az utolsó nap, amikor 42 napnyi folyamatos utazás, iskolák látogatása és számtalan találkozó után a 10 fős csapat visszaérkezik Budapestre.
Budakalászról indulunk el a Polgármesteri Hivatal elől.
Mikor odaérünk, már vár ránk a kamion, amit javában díszítenek a mi kedves segítőink.
A kocsi tetején három hatalmas vigyorgó fejes lufi lengedez, mintegy vidám alap zöngét adva a bevonulás előkészületeinek.
A kocsi oldalán sorakozó kisebb lufikból álló erdő mellé felkerül a Maraton hirdető molinó, épp annyi helyet hagyva, hogy a nyitott teherautó belső terében megbúvó hatalmas hangfalak majd szabadon onthassák magukból a zenét az út alatt. Már ide is érkeznek csatlakozók, akik innen már el sem szakadnak tőlünk, hiszen végig fognak futni velünk a T-Com Gyerekszigetig, ami a Maraton befutásának végső helyszíne lesz.
Furcsa érzés úgy megindulni a futással egy reggelen 42 nap után, hogy ma este már a saját ágyunkban alszunk, és nem lesznek ott a többiek, akikkel másfél hónapig megosztottuk az életünk minden pillanatát.
A futás vígan halad, a zene szól, és már látszanak a Békásmegyeri lakótelep házai, ahol a következő csatlakozási pont lesz.
Itt vár ránk a rendőri felvezetés és egy csapat további csatlakozó, néhányan bringával, néhányan gyerekekkel, néhányan profi futó szerelésben…
Rövid egyeztetés, a felszerelések és minden holmi utolsó ellenőrzése, majd a menet megindul Budapest útjain.
A szemben jövő autósok dudálnak, rengetegen integetnek, sokan az út szélén sétálva megtapsolják a drogok ellen futó menetet.
Mikor megérkezünk a T-Com Gyerekszigetre, még van egy kis időnk egyeztetni a bevonulás részleteit.
Megérkezik Pflum Orsi, aki majd fel fogja konferálni a csapatot a nagyszínpadon, miután elénekelt néhány gyönyörű dalt. Míg a jelre várunk, a parkolóban interjút adunk az MTV-nek, és a Kossuth rádiónak, aztán Martinek János Védnökünkkel együtt megindul a zászlós futócsapat.
Mivel az utunk színpadok és pavilonok között vezet, emberek sűrűjén vágunk át, természetesen úgy, hogy folyamatosan zeng a "Drog-men-tes" kiáltás.
Orsi fogadja a futókat a színpadon, aztán átvesszük a szót, hogy elmondhassuk, miért is zajlott ez a 42 napos hatalmas program és milyen eredményeket ért el hosszú útja alatt.
A Drogmentes Kapitány avatás után Szomor Katalin drogszakértő, a Parlament Drogügyi eseti Bizottságának tagja beszél arról, hogy miért kell a gyerekeket óvni a drogoktól, és miért van óriási szükség az olyan programokra, mint amilyen a Drogmentes Magyarországért Maraton is, amelyet egyébként ő is Magyarország legjobb prevenciós programjának tart.
A színpad után még vár ránk egy kis munka, hiszen a drogellenes állásfoglalásból a Budapestieket sem lehet kihagyni, ezért az egész csapat aláírásokat gyűjt, ami - nem kell külön mondani - itt nem túl bonyolult dolog, hiszen a gyerekeikkel érkező szülőknek nem kell sokat magyarázni, miért szólaljanak fel a drogok ellen…
S mikor ennek a feladatnak is vége, a kocsikba visszakerülnek a csíptetős táblák, a tollak és a papírok, majd magunk is beülünk, és a Belváros felé vesszük az utunk, hogy egy utolsó napi megbeszélésen összegezzük a 42 nap eredményeit, hogy utoljára osszuk meg egymással a nap során összegyűlt kedves kis sztorikat, utoljára egyeztessük az eredményeket és a meeting végén utoljára álljunk össze a csatakiáltásunkra, mert ezzel ez a mesebeli kaland bizony véget ér. 42 nap minden öröme, minden fáradtsága, minden szeretete benne van abban a kézfogásban, amivel egymástól búcsúzunk, és benne van az is, hogy bármennyire embert próbáló is egy ilyen vállalkozás, szívünk szerint már holnap újrakezdenénk… Mert ahogyan L. Ron Hubbard is mondja:
"A boldogság az érdemleges tevékenységekkel való elfoglaltságban áll. Ám azt, hogy egy embert mi tesz boldoggá, teljes biztonsággal csak egyvalaki tudja megmondani - ő maga."


A Drogmentes Magyarországért Maraton 2006 összesített eredményei:
Csapat által lefutott km: 3049,7
Csatlakozó futók száma: 10.024
Csatlakozók által lefutott km: 15615,6
Felavatott Drogmentes Kapitányok: 9.823
Drogellenes aláírások: 9.336
Drogfelvilágosító előadáson részt vettek: 8.612
Kiosztott drogfelvilágosító füzetek: 24.949
Média riportok, megjelenések: 107


Az 5. Drogmentes Magyarországért Maratonról készült napi beszámolók elolvashatók többek között a RTL Klub, és a Hunrun weboldalakon.
A Maraton során készített képeket és további információkat találhat a www.drogmentes.hu web oldalon.


>>    Drogmentes Hírlevél
Magyarország egyetlen drogmentes hírlevele   - XI. szám
Drogmentes Magyarországért Maraton

1067 Budapest, Eötvös u. 12.  Tel-fax: 352-1797   maraton@drogmentes.hu    www.drogmentes.hu
A Drogmentes Magyarországért Maraton csapata
Amennyiben le szeretne iratkoznia hírlevélről, küldjön egy emailt a maraton@drogmentes.hu címre.
Összefoglaló a 6.-ik hét eseményeiből 05.29. - 06.02.
Híreink részletesen