Pécs: drogmentes sztárparádé 2600 gyerekkel

Mikor Szebi, a műsorvezető felkonferálja a helyi rendezvény Védnökeit és eszmei támogatóit, már több száz gyerek cseveg, kergetőzik, táncol és beszélget a Széchenyi téren. Jön többek között a MIZO női kosárlabda csapata, jönnek a PMFC NB I-es focistái, és jön a 6-szoros világbajnokok Pécsi Sasok aerobic trió.

Legnagyobb örömünkre jön Nagy Bandó András is, hogy kicsit meséljen nekünk, aztán jön Növényi Norbi, aki egymaga betölti a színpadot. Utána pedig jön a Bonyhádi vasember, Tamás Zsolt, aki végigcsinált 10 Ironman-t egymás után, (38 kilométer úszás, 1800 kilométer kerékpározás, 420 kilométer futás), végül jön Beleznay Endre és felkonferálja a Média-válogatottat.

A szavak után jön a zene és a mozgás, először a Pécsi Sasok bemozgatnak mindenkit a téren egy kis bemelegítéssel, aztán jöhet a Drogmentes Kapitány eskü, amit a gyerekekkel együtt az összes jelen lévő VIP is letesz a színpadon, majd Pflum Orsi színpadra perdül és megtáncoltatja még a tanárokat is.

Még gyorsan kiosztásra kerülnek a legtöbb csatlakozóval érkező iskolák díjai, összesen 500.000.- ft értékben, azután már nincs is más hátra, mint hogy a sztárok beálljanak a hatalmas felfújható célkapu elé a Magyar zászlós maratonistákhoz, az a néhány híresség pedig, aki nem fut, a színpadról visszaszámoltassa a közönséget.

És a 2600 gyerek - nem tévedés, kettőezer-hatszáz gyerek - megindul a rendőrmotorosok és a felvezető autó mögött.

Valóságos futó invázió ez, a drogmentességért és egészségért megmozduló hatalmas tömeg inváziója, ami egész Pécs, és egész Magyarország tudtára adja, hogy a fiatalok nem kérnek a drogokból.

A cél a Matáv sportpálya, ahol már áll a másik színpad, és az apró, de izzadt kis kezekbe késdelem nélkül pakolják a megérdemelt ásványvizeket. A programok folytatódnak tovább, kezdetét veszi a focimeccs a média válogatottal, a színpadon lassan elbúcsúznak a Maratonisták, hogy aztán átadhassák a helyüket a Desperadónak, akik sikítós koncerttel koronázzák meg azt a napot, amely vélhetőleg sokáig emlékezetes marad Pécs városának.

Igazán remek nap volt, és ha a 2600 elégedett gyereket nézzük, akkor még az is lehet, hogy ez volt az eddigi legnagyobb rendezvény a városban minden olyan program közül, melyet kifejezetten egy fontos társadalmi probléma kezelésére szerveztek meg.

Kalocsa: benzin nincs de van szeretet

A régi jól bevált kapcsolatok erejét példázza, hogy néhány nappal a befutásunk előtt telefonál nekünk a Kalocsai rádióban évek óta velünk dolgozó riporter srác, hogy tudjuk-e, hogy nem jár a komp? De nyugi, mert ő többszöri sikertelen kísérlet után végre elérte telefonon a kompost, hogy valahogy segítsen már, hiszen ez mégiscsak egy ország körüli Maraton, és akkor tulajdonképpen meg is oldotta, mert ha 13.00-ra ott vagyunk, akkor a kompos csak a mi kedvünkért leautózik a komphoz és átvisz minket.

Hihetetlen.

De a komp előtt még vár ránk Fadd, ahol menetrendszerűen csatlakoznak a gyerekek, majd Gerjen, ahol ugye beiramlunk a suliba és tartunk egy jó kis előadást, de a végén már loholnunk kell, ha nem akarjuk lekésni a mi személyre szóló kompunkat.

És hogy teljes legyen az öröm, az egyik kocsiból éppen a kompra vezető bekötőúton fogy ki a benzin, még szerencse, hogy ez ugye egy lejtős rész, simán le tudjuk gurítani a másfél tonnás kocsit.

Hanem hát most ott ringatózunk a kompon a szívességből csak a mi kedvünkért kijött kompossal és a makacsul mozdulatlan kocsival.

Ráadásul egy perc vesztegetni való időnk sincs, mert ahogy a komp partot ér a másik oldalon, már indulnunk is kell, hiszen várnak ránk kalocsai iskolások.

Nosza gyorsan kötelet szerezni, lejutni a kompról, a sárga kis kannánkkal előre küldeni az egyik kocsit benzinért, várakozni tehetetlenül, majd villámsebesen áttölteni az éltet adó naftát és robogni a futót kísérő kocsi után.

De hát a pici csúszástól eltekintve nincs semmi fennakadás, Kalocsa városa idén is azon kevés település közé tartozik, akik anyagilag is támogatják a maratont. Az Alpolgármester úr, kis borítékot ad át nekünk, amit megindultan és mérhetetlen szeretettel fogadunk, és mondanom sem kell, hogy nem is a támogatás pénzbeni értéke csal könnyet az ember szemébe, hanem maga a szándék, a gondolat, az érzés.

Közben a rádió 3-szor jelentkezik be élőben a programról, és a 3 suliból érkező 80 diák több mint két kilométeren át fut velünk.

Dunaújváros: amiért megéri lekésni a kompot

Dunaújvárosban minden évben csatlakoznak hozzánk az iskolák.

Van, amikor a befutásra, van amikor a kifutásra, de a találkozó színhelye mindig a Polgármesteri Hivatal előtti tér, így reggel a hagyományok szerint tehát most is várunk 1-2 iskolát

Annál nagyobb a meglepetésünk, mikor a Hivatal előtt végigtekintünk az egész teret betöltő gyerekhadon, és rövid számolás után kiderül, hogy van itt több mint 500 gyerek!

Egészen pontosan 564 gyerek, ami a valaha volt legnagyobb Dunaújvárosi csatlakozás, és úgy látszik, a város szempontjából is figyelemre méltó, hiszen nem kevesebb, mint hét média van jelen, 3 TV, 2 rádió és 2 újság.

A maratoni szóvivővel készült interjúk után persze most is közvetítik az előadást és a Kapitány avatást, majd a polgárőr vezető kezében, kamerák és fényképezőgépek kereszttüzében eldördül a startpisztoly és a drága riporterek kamerástól, mikrofonostól lélekszakadva loholnak a meglóduló sereg után

A futás hömpölyög, a várost bezengi a futó kísérő kocsiból a Maratontról szóló szöveg, mi meg azon törjük a fejünket, hogy 560 gyereknek hogyan adjuk át az ajándékokat kb. 4 perc alatt

Mert ugye ha már a Dunánál vagyunk, akkor itt van a szokásos "komp kérdés", az útvonalterv szerint legalábbis oda kéne érnünk a tíz órás átkelésre.

De ennyi gyereknek kiosztani az okleveleket és ajándékokat, az bizony nem fér bele. Így aztán a futó és az őt kísérő kocsi elmegy a komppal, a másik két autó pedig marad és bemegy az iskolába, beszélget még a tanárokkal és kiosztja az ajándékokat.

És milyen jól tettük, hogy maradtunk, mert kiderül - egész Dunaújváros dicsőségére - hogy az egyik suli teljes létszámmal, 100%-ban volt jelen a csatlakozáson!

Ez pedig bizony díjat jelent majd a Maratoni Záróesten, ahol elismerjük a legtöbb csatlakozót megmozgató iskolákat és településeket!

Szolnok: pazar parádé a Plázában

Mire előre megyünk az egyik kocsival a találkozóra, már javában gyülekeznek ott a gyerekek megfelelő tanári erősítéssel.

Kint van a Szolnok TV is, akik úgy tűnik, valóban komolyan veszik a tudósítást, mert nem csak a maraton képviselőjét szólaltatják meg, hanem 4-5 vállalkozó kedvű sráccal is riportot csinálnak, olyan dolgokról kérdezve őket, hogy mit gondolnak a drogokról, eddig milyen felvilágosításon vettek részt, és miért jöttek ki a Maratonhoz futni.

Pont készen is lesznek, mire megérkezik a futó, hát gyorsan csinálnak interjút a beérkező maratonistával is, aztán már robognak is előre, mert a 120 gyerek már kanyarodik is ki a parkolóból a felvezető polgárőr autó mögött.

Gyönyörű menetben vonulunk el a Plázáig, ahol már áll a színpad, és a ragyogó szökőkút végre nem csak dísztárgy funkciójában tündökölhet, hiszen a befutó gyerekek verébseregként gyűlnek köré és kortyolják hűs vízét, s a mi öntudatos szökőkutunk boldog csobogással adja hírül, hogy elégedett.

Miként a gyerekek is elégedettnek tűnnek, hiszen az előadás után leteszik a kapitány esküt, és csaknem olyan hosszan veszik át az ajándékokat, mint ameddig az előadás maga tartott.

A Pláza részéről ásványvizek és csokik, valamint maratoni prospektus, Kapitány oklevél, Stabilo toll és UHU ragasztó stick, valóságos kis ajándék-hegy.

Persze ezt a programot is végig veszi a TV, s a végén még biztos, ami biztos, interjút csinálnak a Nagy Janival, a csapat kétszeres olimpikon és világkupa győztes birkózójával.

Közben mi egyeztetünk a rendezvényt folyamatosan fotózó tüneményes Pláza marketinges hölggyel, aki elmeséli, hogy nem csak azért tetszett neki a program, mert jó volt a futás és az avatás, hanem azért is, mert nagyváros, ide vagy oda, nagyon nehéz megmozgatni és cselekvésre bírni a gyerekeket, és hihetetlen jó, hogy itt van 120 gyerek, aki ráadásul le is futott több mint egy kilométert a drogok ellen.

Mint kiderül, ő a marketingese a debreceni plázának is, és amikor meghallja, hogy természetesen Debrecenen is átfutunk, és már erősen szerveződik az ottani program is, akkor erősen érdeklődni kezd.

S mikor felvetjük, hogy mi lenne, ha a debreceni Plázában is csinálnánk egy programot, ahová hívhatnának egy sztár előadót, akkor csak annyit kérdez: "Ki lenne a kívánság?"

Szalkszentmárton: még jó, hogy éppen arra jártunk

Éppen a Szalkszentmártoni iskola előtt vonulunk el, és látjuk ám, hogy az ablakokban szó szerint kint csüngnek a gyerekek, és visongva integetnek.

Mivel itt nem volt előre leszervezett csatlakozás, a futásnak tovább kell mennie, de az egyik kocsi visszafordul, hogy ezek a srácok ki ne maradjanak a buliból.

Az Igazgató helyettes asszony egy tündéri hölgy, és mikor meghallja, hogy milyen programról van szó, szinte fellelkesül, de az órákat ugye nem tudja megszakítani.

Viszont ha tudunk várni, akkor nem kezdik el a következő órát, hanem ő összeszedi a gyerekeket.

Ez viszont nekünk nehézkes, hiszen tartanunk kell az időket, úgyhogy tovább is indulunk.

A kocsiban aztán előbújik a lelkiismeret, hogy valahogy azért mégiscsak meg kéne oldani, hogy az egyik autó maradhasson.

Márpedig ahol szándék van, ott megoldás is van, így mikor újra a suliba lépünk, már ott toporog vagy 70 gyerek, kíváncsian tekingetve körbe, hogy hol vannak a futók.

Lemegy az előadás és zeng az eskü, aztán jön a határozott ultimátum, hogy ők aztán nem hajlandóak futás nélkül Drogmentes Kapitányok lenni, úgyhogy irány az udvar, és mehet a tiszteletkör.

Ezt viszont a tesi tanár nem hagyhatja annyiban: "Még hogy Maraton és az ő gyerekei nem futnak kint az úton?"

Hát akkor gyerünk, kizúdulunk a kocsi mögé és már megy is a futás.

És hogy a mi drága igazgató-helyettesünk se maradjon ki, már jön is utánunk bringával és útközben fogadja meg, hogy jövőre nemcsak, hogy nagy csatlakozást szerveznek, de ő maga is edzeni fog a futásra!

Kiskunfélegyháza: a birkózó világbajnok és az Év Polgármestere

Az esti célállomás Kiskunfélegyháza, ahol csak másnap reggel lesz csatlakozás, így az estét kihasználjuk arra, hogy aláírásokat gyűjtsünk a drogmentességért.

Még azt is sikerül elintézni, hogy a TESCO területén gyűjtsünk aláírásokat, ahol is Nagy Jani csapattagunk - a volt birkózó - összeakadt egy másik volt birkózóval, aki örömmel újságolta, hogy Dr. Réczi László birkózó világbajnoknak itt van az ügyvédi irodája a városközpontban

Gyorsan be is mentek hozzá, és a kedélyes beszélgetés közben kiderült, hogy nekünk már megvan a Laci bácsi névjegykártyája, mert ő volt az, aki 2-3 évvel ezelőtt egy hasonló maratoni befutás alkalmával megállt mellettünk a kocsijával, letekerte az ablakot, kinyújtotta a névjegyét és azt mondta, hogy ha bármiben tud segíteni, akkor csak keressük meg nyugodtan

De a legnagyobb kacaj akkor csendült fel, mikor azt mondta: "Egyébként úgy tudom, ma is nálunk alszotok!" Mert az ő panziója az, ahol már harmadik éve megszállunk, ha Kiskunfélegyházára érkezünk.

Másnap reggel a Polgármesteri Hivatal szomszédságában, maga a Polgármester úr köszönti a Maratonistákat és a téren sorakozó 160 gyereket. (Ficsór József Polgármester úr - aki az "Év Polgármestere" volt - tavaly előtt írt egy referencia levelet a Maraton kapcsán, melyben városvezetői szemmel írta le ennek a programnak az előnyeit, s ez a levelet küldtük ki minden Polgármesternek az útvonalunkon.)

A TV veszi az előadást és a Kapitány avatást, aztán a menet megindul a városon át villogó rendőr-szirénák mögött.

Mi pedig felmegyünk a hivatalba és interjút készítünk nem csak a Polgármester úrral, hanem az ifjúsági Polgármesterrel is, akit ugyanolyan módon választanak meg, mint a "Nagy Polgármestert".

Csorvás: kitűzővel, de mikrofon nélkül

Az idei Maraton leghidegebb napja van. Nem elég, hogy felhős és mogorva az ég, de amolyan jó kis metsző szél is fúj hozzá, ami átcsalinkázik a kabáton és utat talál a cipzár résein is.

Ennek ellenére csaknem 140 gyerek és felnőtt jön futni, köztük még ennivalóan édes óvódások is gyűrik az aszfaltot, szaporán szedve pici kis lábaikat

A központban a téren tündéri nénik vacognak egy asztal mellett, amin ásványvizek és egyéb frissítők sorakoznak.

Hogy-hogynem most nem tülekedik előttük a sor.

Ekkor vesszük csak észre, hogy minden futón van valamilyen "egyen" kitűző.

Legnagyobb örömünkre ez egy házilag készített kitűző,hatalmas "NO DROG" felirattal, amit minden gyerek és felnőtt büszkén viselt végig a futáson, és a kis manók még most is jönnek oda és mutatják a sajátjukat.

És hogy ne legyen vége a speciális Csorvási meglepetéseknek, előkerül egy henger, benne egy kézzel készített tekercs.

A piros-fehér-zöld alapú lapon különböző drogellenes gyerekrajzokból, szövegekből, feliratokból álló montázs van, amin látszik, hogy sok-sok óráig dolgoztak rajta serény kezek.

És van valami, ami nagyon jól példázza még, hogy ezek az ifjú legények és lánykák milyen komolyan veszik a drogellenes futást.

Ugyanis van nálunk egy mobil hangfal mikrofonnal, amit 80 fő hallgatóságtól felfelé, főleg a szabadban tartott előadásoknál használunk.

Itt most 140 gyerek van és egy pisszenés sem esik. Olyan fegyelemmel és figyelemmel hallgatnak, hogy a Móni egyszerűen leteszi a mikrofont és a park közepén úgy beszélget 140 gyerekkel, mintha asztalnál ülne egy baráti társasággal.

Azt már mondanom sem kell, hogy a Drogmentes kapitány esküt példásan teszik le mindannyian.

S mikor az ember ilyen tisztaságot és elkötelezettséget lát fiataloknál, akkor nyugodt szívvel mondja: "Lesz felnövekvő értelmes nemzedék és lesznek a jövőben is felelős vezetők!"

Hajdúböszörmény: gyereknap, Zanzibar, Hooligans

Csakúgy, mint két évvel ezelőtt, Böszörményben éppen gyereknap van, amikor befutunk. Telefonálunk egy rövidet a gyereknap szervezőjének, és már mehetünk is fel a nagy rendezvény színpadára 2 percre, hogy bemutatkozhasson a csapat és szólhassunk néhány szót a drogmentesség jegyében.

Hát, volt ott minimum 5000 ember

És előttünk a Zanzibar.

Utánunk pedig a Hooligans.

Mielőtt felszaladtunk volna, még éppen elkaptam Ritát a Zanzibar énekesét, hogy mit szólna hozzá, ha feljönne velünk egy pillanatra, mert ugye mi a drogmentességért futunk, és együtt akár erősíthetnénk is azt az üzenetet, hogy drogok nélkül is lehet nagyon jót bulizni.

Így aztán a Maratoni csapat Ritával megerősödve állt a színpadon, aki nem csak, hogy a tiszta szórakozást ajánlja a koncert közönségének, de miután kioszt mérhetetlen mennyiségű autogramot, még ott is marad velünk beszélgetni.

A Rita amellett, hogy istenien énekel, még ráadásul egy tüneményes nő is!!!!

A beszélgetésből ugyanis az kerekedett ki, hogy a Zanzibar nemcsak, hogy beírt a Vándorkönyvünkbe a drogmentességet támogatandó, hanem a Maraton részleteiről beszélgetve "valahogyan" a Védnökség felé terelődött a szó

Mondom, hogy tüneményes nő!!!

"Firtathatnám, hogy milyen jó ez a dolog, amibe belefogtatok, de ezt úgyis mindenki tudja! Inkább csak annyit mondanék, hogy gratulálok és sok-sok kitartást hozzá! Reméljük, eljut azokhoz, akiknek szól: tehát mindenkihez!! Még egyszer sok sikert hozzá és remélem ez nem ér véget itt! Szeretettel: Rita és a Zanzibar"

De hát ott volt még a hazai könnyűzene másik nagyágyúja, a Hooligans.

Mindenki tudja róluk, hogy eszméletlen jó zenét játszanak, és hogy elképesztően lazák.

És ezért nagyon-nagyon sok fiatal tekint rájuk példaképként.

Így hát az, hogy mit mondanak ők a drogokról, az meglehetősen sokakra van hatással

Miután a végtelenül korrekt és nagyon tiszta szándékú Cápával (a menedzserrel) mindent megbeszéltünk, a koncert után egy rövid beszélgetés mellett a sátorban a Hooligans is beírt a Vándorkönyvbe.

"Reméljük, minél több fiatal megérti, hogy drogok nélkül is lehet bulizni Sok sikert a munkátokhoz!" A Hooligans

A Zanzibar és a Hooligans is példakép.

És méltán lettek azok, mert az ebből az egy koncertből is látszott, hogy milyen hihetetlen munkát végeznek azért, hogy minket szórakoztassanak.

S ha mindezek mellett még azért is felelősséget vállalnak, hogy a rajongóiknak tiszta üzenetet adjanak át, akkor az hiszem, minden tiszteletet megérdemelnek!

Szeged: színpad, tánc, Caramel

3 órakor már javában formálódik a színpad, alakulnak a fények és dübörög a zene.

A programot Beleznay Endre nyitja meg, felkonferálja a Gumimaci művészeti csoportot, akinek apró táncosai olyanokat tudnak, aminek ha a felét meg tudnánk csinálni felnőttként, már arra büszkék lehetnénk.

Persze jönnek az idősebbek is, számos versenyt megjárt és megnyert "veteránok", van köztük néhány 16 éves öreg róka is.

Majd következnek a Védnökök, illetve azok, akik az impozáns listából jelen vannak.

Ugyanis a rendezvény Fővédnöke maga Dr. Botka László úr, Szeged Polgármestere, védnökei pedig Dr. Szentgyörgyi Pál alpolgármester úr, Dr. Szondi Ildikó és Dr. Lauer István képviselők, Vladan Matic, a Pick Szeged kézilabda csapatának edzője és Mezei Richárd, aki már tavaly is csatlakozott a Maratonhoz, és aki most a Városi Sportigazgatóság igazgatója.

Eközben a tekintélyes nagyságú futó csapat megérkezik a Plázához, tisztes taps fogadja őket, Braun Móni, a mozgalom Elnöke pedig köszönti a közönséget. Majd néhány szó a drogokról és jöhet a kapitány avatás, amihez a gyerekeket fel is hívja a színpadra.

Hátul sorakoznak a Maratonisták, előttük pedig a gyerekhad, néhány szülővel és fellépésre készülő táncosokkal kiegészülve.

Mindezt persze folyamatosan közvetíti a TV, mint ahogyan azt is, ahogy a közösen elzengett esküt szilaj tapssal nyugtázza a közönség.

A színpadon ezután ismét zene és tánc, majd jön Danny Blue bűvész, de mi ennek már csak az első mozdulatait látjuk, hiszen irány a szállás, gyors fürdés, majd közös vacsora a szervezőkkel és a Védnökökkel.

A vacsora vége felé az egyik autóval visszamegyünk a kiállítási panelekért, no meg azért is, hogy egy kicsit elcsíphessünk Caramel koncertjéből. Róla már lecsúsztunk, viszont szemünk-szánk tátva marad, hogy mennyire tömve van a színpad előtti tér.

Az Xreme tánccsoport birtokolja a színpadot, és ezek a lányok valami olyan hihetetlen átéléssel és olyan élvezettel táncolnak, hogy tényleg nem lehet elszabadulni előlük.

Le is ragadunk kicsit, és még éppen el tudjuk kapni a rajongók gyűrűjéből kisétáló Caramelt egy kis beszélgetésre.

Ezt írta a Vándorkönyvükbe:

"Kedves mindenki! Sajnos a drog egy nagyon élő-létező probléma, főleg a fiatalok körében. Segítsünk a fiataloknak, hogy ne kelljen kábítószerhez nyúlniuk. Az hiszem a megelőzés a legfontosabb, és a figyelemfelkeltés ebben a kérdésben. Sok sikert kívánok ehhez a munkához."

Berettyújfalu: a vízfüggöny túloldalán

Berettyóújfalun, egész délutános programot szervezetek a Maraton kapcsán, rajzversennyel és sport bemutatókkal.

A megbeszéltek szerint kb. 7-8 kilométerre a város határától várjuk a csatlakozók első csoportját, ugyanis a tervek szerint összesen 4 ponton lesz majd csatlakozás, mielőtt beérkeznénk a sportpályára.

Ott várunk a futókra, mire megérkezik vagy 4 autó, nagy dudálva, és az emberek mellett mindegyikből lufik lógnak ki és lobognak a menetszélben.

Kipattannak a mi csatlakozóink, mindenki mindenkivel kezet fog, és a menet nagy dudaszóval és integetéssel megindul a város felé.

Aztán az út jobb oldalán, a csárdánál feltűnik egy jó 30-as csoport, rettentő integetések és kiabálások közepette becsatlakoznak, mi meg visongva jövünk rá, hogy ez az a csárda, ahonnan tavaly kiszaladt hozzánk egy ember és adott ajándékba ásványvizeket.

Most már futunk vagy 50-en és a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mellettem az első sorban futó töpörtőket valahogyan visszatartsam.

A klasszikus szép szó még arra sem elég, hogy másodpercekre lassuljanak, szabályosan eléjük kell vágnom és széttárt kezekkel kell visszatartanom őket, ha azt szeretném, hogy a mezőny vége ne szakadjon le a túl gyors iram miatt.

Ott van pl. Matyi, a legkeményebb, aki talán 8 éves lehet, és aki finoman szólva is fel van háborodva, hogy lassabban kell futni, már azt is kilátásba helyezi, hogy a beértünk a pályára, akkor számolunk még ezért.

Aztán ott van a két lány, Vanessa és Fanny, akik max. 11 évesek lehetnek, de úgy húzzák elől, mintha profi hosszútávfutók lenének, és gyakorlatilag másodpercenként kell egyiküket-másikukat visszafognom.

Jön a benzinkút, jön a következő beszálló csoport, itt már karatékák is vannak, fehér karate edző ruhában állna be futni.

Jó 90 fős a tömeg, mikor bekanyarodunk a város forgalmasabb útjaira, a rendőrök és polgárőrök zseniálisak, a futók pedig tapsra bíztatják a járókelőket és a szembe jövőket.

Aztán elérünk a sulihoz, ahol beáll megint vagy 40 gyerek.

Ez már egy gyönyörű, hatalmas futó mezőny, ami nevetéssel és tapssal zúdul végig a városon.

Namost még a benzinkúti csatlakozásnál volt néhány srác, aki felhívta a figyelmet a kb. 2 kilométerre lévő gigantikus felhő gomolyra előttünk.

Legyintettünk.

Pedig tudtuk, hogy jönni fog.

És jött.

Elől futunk Matyival, a segítőkkel, a lányokkal és egyszercsak megérezzük arcunkon a szelet.

Nem bánt, nem is vág, csak jelzi, hogy itt van.

És ahogy előre nézünk, valamivel odébb már átláthatatlanul szürke minden.

Aztán hirtelen ott van. ott van előttünk 20 méterre, mint egy leeresztett színházi függöny, mint egy égig érő garázskapu.

Ott jön az eső.

Látod, hogy nincs előle menekvés, látod, hogy ez bizony szembe jön, látod, hogy nem tudod kikerülni és nem fog kikerülni ő sem.

Szapora, sűrű cseppek verik őrülten az aszfaltot.

És te csak futsz tovább.

Jön a fal, erősödik a visongás hátul, valahogy más hangja lesz a léptek zajának is.

Itt a vihar.

Az összecsapás olyan, mint a filmeken.

Behúzott nyakak, és a másodperc tört része alatt átázott ruhák.

A nadrág a combodhoz tapad, a hajadból patakzik a víz, és a most már 140 fős tömeg üvölt!

És ekkor Vanessa megfogja a kezem.

Így futunk, ketten, mint egy külön kis világ, egy idegen felnőtt és egy idegen gyerek, akiket összehozott a jó sors, és összehozott egy furcsa futás, akik most ketten csapzottan és ázottan de mégis kacagva kapaszkodnak össze, míg köröttük másik 140 visong és tapsol, és míg odafentről szó szerint úgy ömlik, mintha dézsából öntenék

250 méter után enyhülni látszik kicsit, elszórtabbak az aszfaltra csapódó pettyek, mire mi fityiszt mutatunk az esőnek, erre az meg újra rákezdi és újra bőrig áztat, de hát mit árthat már nekünk

Mikor megérkezünk a sportpályához az ég már kiadta dühét, a szülők gyorsan törülik és öltöztetik a csemetéket, és hihetetlen bár, de egyetlen arcon sincs bánat, harag vagy félelem, csak az átélt élmény öröme, némi büszkeség, és letörölhetetlen, egészséges jókedv.

Felmegyünk a fedett lelátóra, a velünk futó csurom vizes alpolgármester úr a TV előtt köszönti a csapatot, s mielőtt letehetnénk közösen a Drogmentes Kapitány esküt, még a mikrofonok előtt meg kell vallanom valamit.

Én vagyok az egyetlen a csapatban, aki a kezdetektől, azaz hatodik éve itt van a Maratonnal, mint Csapatkapitány.

Volt már részem ezer csodában és elmondhatatlan szépségekben a Maratonok során.

De hogy egy város így mozduljon meg szombaton, hogy ennyien jöjjenek futni, ilyen sok kilométeren át, hogy így dacoljanak az esővel, hogy így kacagják szembe a szelet, így együtt legyenek, támogassák és segítség egymást, hogy így összetartsanak.

Ilyet én még nem láttam.

6 év alatt, ez volt a legnagyszerűbb futás.

A legnagyszerűbb futás.

A maraton során készült képek megtekinthetéséhez és letölthetéshez a www.drogmentes.hu oldalon kattints a "2007" menüpontra, azon belül pedig a "Képes napi beszámolók" mappára.

A korábbi napok beszámolóit elolvashatod a www.drogmentes.hu, a www.rtlklub.hu vagy a www.hunrun.com weboldalakon.

Heti beszámolók a www.sportfm.hu, a www.mconet.hu weboldalon.