Együtt egy drogmentes Magyarországért csoportok találkozója

2012. 01. 30.

A mozgalom központi szervező gárdája mellett 14 csoport működik szerte az országban, amelynek célja, hogy a saját közvetlen környezetét, városát drogmentesség tegye.

 

A csoportok legnagyobb szerepe a maraton alatti úgynevezett „stratégiai rendezvényeken” van. 2006 óra hagyomány, hogy a 300 települést érintő Maraton alatt 15 településen a futás és az előadás mellett színpadi műsor is szórakoztatja a fiatalokat.

Ezek közül csak a Budapesti START rendezvényt szervezzük saját magunk (2012.04.14., írd be a naptáradba!), a többit a helyi csoportjaink.

Ezek a „stratégiai rendezvények”.

Minden év januárjában szervezünk egy találkozót ezen csoportok képviselőinek, hogy egyeztessük az adott év konkrét terveit, megválaszoljuk a elmerülő kérdéseket és közösen tervezhessük meg a városokban szervezendő rendezvények részleteit.

 

 

Az idei találkozón jelen voltak olyan „régi motorosok” , akik a már évek óta működő csoportokat képviseleték, mint Veszprém, Dunaújváros, Miskolc, Szeged, Szekszárd, Paks, valamit olyan új barátok is, mint az utánozhatatlan Soós László és Galambos Attila Kaposvárról, valamint a csodálatos Drotár István, az „Esély az egészséges felnőtté váláshoz Alapítvány vezetője Edelényből.

Úgy tűnik, izgalmas kis maraton lesz ez a tizenegyedik.