A Magyar Triatlon Szövetség által a Drogmentes Magyarországért Maratonnak írt támogató levél
Mikor elolvastam a Drogmentes Magyarországért Maraton szervezőinek levelét, amelyet a sportági szövetségeknek küldtek, azonnal döntöttem, hogy ehhez nekünk csatlakoznunk kell. Hiszen mi más lehetne a célja egy sportági szövetségnek, mint amit a szervezők is megfogalmaznak, hogy szemléltessük a sport jellemformáló és értékteremtő erejét. Ráadásul ezt egy egész országot felölelő 42 napos futással és az ehhez kapcsolódó, a drog veszélyeire figyelmeztető kommunikációval is hirdetik.
A Triatlon Szövetség megalakulásától fogva kiemelkedő feladatának tekinti azt, hogy minél többen és rendszeresen sportoljanak, és ehhez a triatlon és a duatlon, valamint a részsportágaik az úszás, a kerékpározás és a futás segítségével az egész év során nyújt több mint 100 helyi, illetve országos rendezvényen keresztül sportolási lehetőségeket. Szerencsére a triatlon olimpiai sportággá kerülésével sem nem terjedt el a dopping körünkben, amit szeretnénk is elkerülni. Ezért is tarjuk jónak ezt az országos, most már negyedik éve megrendezendő megmozdulást. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábbi elnöke Juan Antonio Samaranch mondta, hogy a dopping a sport halála. Mi azt szeretnénk, hogy sportágaink segítségével egészséges, felnőtt nemzet alakuljon ki, és az olimpikonjainkat is úgy kívánjuk felkészíteni, hogy a minél jobb eredményeket tiszta eszközökkel érjék el. Én magam, és szövetségünk elnöksége igyekszik a maga területén mindent megtenni a doppingellenes küzdelemben, úgy a megelőzés, a felvilágosítás, a nevelés, mind az ellenőrzés területén.
Az elmúlt évben elindított Triatlon három az egyben programunkhoz közel 200 általános iskola, 20.000 diákja csatlakozott, amelynek keretében a sportrendezvényeken túlmenően előadásokat is tartunk a sport, az egészségtudatos magatartás és a fair play hangsúlyozása szellemében.
Remélem, azzal, hogy csatlakoztunk a Drogmentes Maraton mozgalomhoz, segítünk közös céljainak elérésében. Valamennyi megyében felkértük koordinátorainkat, hogy támogassák a futókat, segítsenek az iskolások körében a propagandában, a helyi programok lebonyolításában, állítsák fel célkapuinkat a futók fogadására,
Szeretnék én is az ország több pontján csatlakozni a futókhoz, erre buzdítom ezen sorokkal is valamennyi sportbarátomat.
Sportbaráti üdvözlettel:
Czencz Péter
Magyar Triatlon Szövetség főtitkára





