Rajzverseny
Az együtt egy drogmentes Magyarországért mozgalom minden évben olyan művészeti pályázatokat hirdet meg, melyek a kreativitás és az önkifejezés alternatíváját kínálják a drogok helyett.
Ezek a Drogmentes Magyarországért Kreatív Pályázat-ok.
E sorozat első tagját 2006 novemberében hirdették meg, „Rajzverseny a drogmentes Magyarországért” címmel.
A pályázatra az ország 126 településének 356 iskolájából, összesen 2897 pályamunka érkezett be, szinte egyenlő megoszlásban a három kiírt korosztályban (5-6. évfolyam, 7-8. évfolyam és középiskolák) között.
A rajzokat zsűriző 9 magyar képzőművész a legjobb 55 munkát emelete ki a rendkívül színes és igényes anyagból.
Bojtor Vera – mesefestő
Borbás Zoltán – illusztrátor
Császár Tamás - grafikus
Faltisz Alexandra – illusztrátor
Gáll Gregor – szobrászművész és grafikus
Gyulai Líviusz – grafikus
Kállai Nagy Krisztina – illusztrátor
Marabu (Szabó L. Róbert) - karikatúrista
Tettamanti Béla – grafikus
Díjátadó
2007. február 8-án került sor a Rajzverseny a drogmentes Magyarországért pályázat ünnepélyes díjátadójára a Syma rendezvénycsarnok éttermében, ahol a díjazott fiatalokat, az őket kísérő felkészítő pedagógusokat és szülőket, valamint a zsűri tagjait Petruska András és Baittrok Balázs gitárjátéka fogadta.
Rövid köszöntés után, a szervezők bemutatkozásaként az a film került bemutatásra, mely az ország legnagyobb drogellenes rendezvényét, a már 5 éve minden évben megrendezett Drogmentes Magyarországért Maraton történetét és eredményeit foglalja össze.
Ezután kezdődött meg az összességében 1,5 millió ft értékű díjak átadása, melyek között Stabilo ajándékcsomagok, De Fonseca papucsok, HP fotónyomtatók és fényképezőgépek, Micro Hifik és Playstation gépek, Discman-ok és Pen Drive-ok szerepeltek az Euronics felajánlásából.
Először az 5-6. évfolyam legjobbjai vehették át a jutalmakat, azután Kegye János pánsíp művész előadása után a 7-8. évfolyam díjazottjait ismertük el, majd ismét gitár következett, végül pedig a középiskolások győztesei sorakoztak fel a színpadon.
Gáll Gregor szobrászművész és grafikus a zsűri nevében beszélt az alkotás szabadságáról és arról, hogy a drognak semmi köze a kreativitáshoz vagy a művészethez, majd következtek az A/4-nél nagyobb méretű rajzok és a speciális rajzok kategóriájának győztesei.
Végül a díjak átadásának sorát az általános iskola 1-4 évfolyam elismerése és annak a két ifjú hölgynek kiemelése zárta, akiket a zsűri különdíjra terjesztett elő.
S hogy a szellem mellett a test érzékeit is kényeztessük, a rengeteg taps után a 120 fős vendégsereg a mennyei fogásoktól roskadó svédasztaloknál talált enyhülést, hogy aztán újult erővel nézhesse végig az 55 kitűnő munkát felvonultató kiállítást, melyhez meglepetésként mind a 9 zsűritag művész is készített egy-egy művet.
A 2897 beérkezett pályamunka, az ezeket alkotó tehetséges fiatalok, az elkötelezett tanárok és szülők, valamint a segítségüket és munkájukat felajánló művészek a legtisztább bizonyság arra, hogy a kreatív tevékenységekben, az önkifejezésben és alkotásban megtalált öröm mindig a drogok által nyújtott „ál-örömök” felett fog állni, és hogy a drogok rombolásával szemben igenis van értelmes alternatíva!
Ezúton is gratulálunk minden pályázónak, minden felkészítő tanárnak és minden díjazottnak!!!
A legjobb 260 rajz megtekintéséhez kattintson ide.

Minden pályázatot beküldő Emléklapot kap

Minden pályázatot beküldő iskola Emléklapot kap

A győztesek a díjak mellett ilyen oklevelet kapnak
Rajzverseny a drogmentes Magyarországért pályázat - győztesek
|
Pályázó neve |
Iskola neve |
Iskola címe |
Felkészítő tanár neve |
Pályázat kategóriája |
Helyezés |
|
Király Viktória |
SPR művészeti |
Martonvására 2462 Budai 3. |
Sütő Petre Rozália |
5-6. évfolyam kategória |
3. helyezés |
|
Csurgó Petra |
SPR művészeti |
Martonvására 2462 Budai 3. |
Sütő Petre Rozália |
5-6. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Gráf Dóra |
SPR művészeti |
Martonvására 2462 Budai 3. |
Sütő Petre Rozália |
7-8. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Takács Ivett |
Alsóerdősori ált isk. |
Bp 1074 Alsóerdősor 14-16. |
Kun Lajos |
7-8. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Süveges Panna |
Alternatív közgazd. |
Bp 1035 Raktár 1. |
Szabó Imre |
Középiskolás kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Somogyi Donát |
Baktory Ervin gimn. |
Dunaharaszti 2330 Baktay tér 1. |
Szilvási Gabriella |
Középiskolás kategória |
Kiemelkedő pályamunka (speciális rajz) |
|
Kígyós Viktória |
Bárdos Lajos ált. isk. |
Hajdúszoboszló 4200 Arany J. 2. |
Tokaji Mária |
7-8. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka (speciális rajz) |
|
Pataki Róza |
Bródy Imre gimn |
Bp 1047 Attila u. 8-10 |
Cs. Szabó Zsuzsa |
Középiskolás kategória |
2. helyezés |
|
Ujhelyi Péter |
Budapest Fasori evangélikus gimn. |
Bp 1071 Vársoligeti fasor 17-21. |
Jernei Anikó |
7-8. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Vanyik Vivien |
Budapest Fasori evangélikus gimn. |
Bp 1071 Vársoligeti fasor 17-21. |
Jernei Anikó |
7-8. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Horváth Ádám |
Buzás János ált. isk. |
Nyárlőrinc 6032 Iskola u. |
Fajka József |
1-4. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Nagy András |
Damjanich Szakképző |
Martfű 5435 |
Katona József |
Középiskolás kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Bercsényi Lívia |
Deák Ferenc szakképző |
Kazincbarcika 3700 Herbolyai 9. |
Gál András |
Középiskolás kategória |
1. helyezés |
|
Markovics Vanda |
Eötvös József gimn. |
Tiszaújváros 3580 Munkácsy 13. |
Síró Lajos |
7-8. évfolyam kategória |
2. helyezés |
|
Mezei Hajnalka |
Eötvös József gimn. |
Tiszaújváros 3580 Munkácsy 13. |
Síró Lajos |
Középiskolás kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Talabér Nikolett |
Eötvös L. szakközép |
Kaposvár 7400 Pázmány 17. |
Kaszti Gyula |
Középiskolás kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Riba László |
Fekete István ált. isk. |
Ajka 8400 József A. 30. |
Viziné Anczmann Teréz |
5-6. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Borbás Róbert |
Fényi Gyula jezsuita gimn. |
Miskolc 3529 Fényi Gyula tér 10. |
|
Középiskolás kategória |
3. helyezésé |
|
Böszörményi Judit, Csörsz Anett, Tamás Szimonetta |
Hermann Ottó ált isk. |
Miskolc 3529 Gesztenyés 25. |
|
7-8. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka ( A4-nél nagyobb pályamunkák) |
|
Holló János |
Igazgyöngy alapfokú |
Berettyóújfalu 4100 József Attila 11. |
Kovács Lajos |
7-8. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Koller Fanni |
Jelky András Ruhaipari |
Bp Rákóczi tér 4. |
|
Középiskolás kategória |
Különdíjas |
|
Győri Péter |
Karácsony Sándor ÁMK |
Földes 4177 Karácsony S. tér 6. |
N. Bere Anna Mária |
5-6. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka ( A4-nél nagyobb pályamunkák) |
|
Bene Orsolya |
Katedra szakközépisk. |
Kecskemét 6000 Izsáki 8. |
Lukács Gyöngyi |
Középiskolás kategória |
Kiemelkedő pályamunka (speciális rajz) |
|
Nagy Fanni |
Kazinczy Ferenc ált isk. |
Debrecen 4031 Margit tér 19. |
Kovács Ferenc |
5-6. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Kalászi Benjámin |
Képző és iparművészeti |
Bp 1093 Török Pál 1. |
Rakovszky István |
Középiskolás kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Temlin Adrienn |
Lackner Kristóf ált. isk. |
Sopron 9400 Révai 2. |
|
7-8. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Vadász Veronika |
Lehel Vezér gimnázium |
Jászberény 5100 Szentháromság tér 1. |
Velkeiné Pócz Ilona |
5-6. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka (speciális rajz) |
|
Szolnoki István |
Medgyesny Ferenc gimnázium |
Debrecen 4031 Holló L. sétány 6. |
László János |
Középiskolás kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Jámbor Zsófia |
Medgyesny Ferenc gimnázium |
Debrecen 4031 Holló L. sétány 6. |
|
Középiskolás kategória |
Különdíjas |
|
Nagy Attila |
Medgyesny Ferenc gimnázium |
Debrecen 4031 Holló L. sétány 6. |
László János |
Középiskolás kategória |
Kiemelkedő pályamunka (A4-nél nagyobb pályamunkák) |
|
Petró Zsuzsanna |
Művészeti szakközép |
Nyíregyháza 4400 Búza 1. |
Gabulya Márta |
Középiskolás kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Úr Viktor |
Néri Szt. F. ált. isk |
Bp 1161 Béla u. 23. |
Simonyiné Zentai Mária |
5-6. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Fekete Flóra |
Péch Antal műszaki |
Tatabánya 2805 Széchenyi 20. |
|
Középiskolás kategória |
Kiemelkedő pályamunka (A4-nél nagyobb pályamunkák) |
|
Molnár Lilla |
Pethe Ferenc ált. isk. |
Tiszavasvári 4440 Kossuth 76. |
Molnárné Bella Gyöngyi |
7-8. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Gyenge Réka |
Premonteri Szent Norbert szakk |
Gödöllő 2100 Egyetem tér 16. |
Dr. Lőrinczyné Pálvölgyi Rita |
Középiskolás kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Magyar Veronika |
Rozgonyi úti ált. isk. |
Nagykanizsa 8800 Rozgonyi 25. |
|
5-6. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Sebő Borsika |
Ságvári Endre gimi |
Kazincbarcika 3700 Jószerencsét u. |
Bukodiné Sólyom Ilona |
Középiskolás kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Gyaraki Zoltán |
Schelber Sándor gimn. |
Bp 1145 Laky A. 38-40. |
|
5-6. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Jakab Ráchel |
Schelber Sándor gimn. |
Bp 1145 Laky A. 38-40. |
|
7-8. évfolyam kategória |
1. helyezés |
|
Kónyai Péter Pál |
Serényi Béla gimi |
Putnok 3630 Bajcsy Zs. 31. |
Kónya István |
Középiskolás kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Rosinger Nándor |
Szent Mór iskolaközpont |
Pécs 7621 Hunyadi 9. |
Kovalovszki Éva |
5-6. évfolyam kategória |
2. helyezés |
|
Morvay Bálint |
Szent Mór iskolaközpont |
Pécs 7621 Hunyadi 9. |
Kovalovszki Éva |
5-6. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka (speciális rajz) |
|
Ódor Mercédesz |
Szent Mór katolikus isk. |
Tolna 7130 Kossuth Lajos 10. |
Dudai Krisztina |
5-6. évfolyam kategória |
1. helyezés |
|
Eklics Fanni |
Szent Orsolya rendi |
Dombóvár 7200 Kölcsey u. |
Horváth Béláné |
7-8. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Szabados Anett |
SZMM Esztergomi gyerekotthon |
Esztergom Budai Nagy Antal 40. |
Cserni Péterné |
7-8. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka ( A4-nél nagyobb pályamunkák) |
|
Vincze Fannyrose |
Sztárai Mihály ált. isk. |
Pécs 7630 Közraktár 1. |
Mosonyi Tamás |
5-6. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Zólyomi Hanna |
Sztárai Mihály ált. isk. |
Pécs 7630 Közraktár 1. |
Mosonyi Tamás |
5-6. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Vida Krisztina |
Tolnai utcai ált. isk. |
Székesfehérvár 8000 Tolnai 41. |
Horváth László |
7-8. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Rácz Kitti |
Tomori Pál ált isk. |
Bp 1131 Tomori Pál 2. |
Hrivnák Péter Pál |
7-8. évfolyam kategória |
3. helyezés |
|
Horváth Dalma |
Újtelepi ált. isk. |
Heves 3360 József Attila 18. |
|
7-8. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Dancz Krisztián |
Újtelepi ált. isk. |
Heves 3360 József Attila 18. |
|
7-8. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka (speciális rajz) |
|
Pintér Bálint |
Váci Mihály ált isk és gimn |
Szombathely 9700 Váci út 11. |
Vörös Lívia |
5-6. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Soós Adrienn |
Váci Mihály ált isk és gimn |
Szombathely 9700 Váci út 11. |
Vörös Lívia |
5-6. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Németh Virág |
Váci Mihály ált isk és gimn |
Szombathely 9700 Váci út 11. |
Rónaszéki Linda |
1-4. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka |
|
Mester Dóra |
Váci Mihály ált isk és gimn |
Szombathely 9700 Váci út 11. |
Rónaszéki Linda |
5-6. évfolyam kategória |
Kiemelkedő pályamunka ( A4-nél nagyobb pályamunkák) |
Díjak
I. kategória: Rajzkészítők
Első helyezetteknek járó díj

Sony PlayStation2 Stabilo ajándékcsomag De Fonseca papucsok
Második helyezetteknek járó díj

Sony CMT-EH10 Stabilo ajándékcsomag De Fonseca papucsok
Harmadik helyezetteknek járó díj

Thomson PDP8556K Stabilo ajándékcsomag De Fonseca papucsok
A győztesek mellett kategóriánként 14-14 további díjazott rajz készítői kapnak ajándékot!

Stabilo ajándékcsomag De Fonseca papucsok
II. kategória: Iskolák
Első helyezetteknek járó díj

HP R 817 Stabilo ajándékcsomag
Második helyezetteknek járó díj

HP Photosmart 335 Stabilo ajándékcsomag
Harmadik helyezetteknek járó díj

Stabilo ajándékcsomag
A győztesek mellett kategóriánként 14-14 további díjazott rajz készítőinek iskolái kapnak ajándékot!

Stabilo ajándékcsomag





